Jó tíz éve úgy éreztem, kicsúszott a lábam alól a talaj. Megszűntek azok a munkahelyi keretek, amelyek 18 éven át az identitásom egyik fontos részét képezték –, hirtelen mindennek az értelme megkérdőjeleződött bennem. Egy gödör alján találtam magam. Úgy éreztem, mintha minden ajtó bezárult volna körülöttem.
Egyszerre sok minden eltűnt, ami addig a biztonságot jelentette. Én meg ott maradtam a feszültségeimmel, szorongásaimmal, amiket addig az evéssel próbáltam elnyomni – meg a kezelhetetlennek tűnő túlsúlyommal.
Amikor az evés már nem segít
Őszintén szólva, addigra az evés rég nem az örömről szólt, hanem egyfajta menekülés volt. Stresszevés, vigaszkeresés, a nehéz érzések tompítása. Paradox módon azonban pont ez a nehéz élethelyzet segített abban, hogy rálássak: amíg az evéssel nyugatom magam, addig nem arra keresek megoldást, amit valójában meg kell oldanom.
Akkor láttam meg igazán, mi mindenre ettem rá, amikor az evést kezdtem kiiktatni a problémák kusza halmazából. Ettem, mert bizonytalan voltam, mert így fojtottam el a dühömet, ettem a félelmeimre és a kapcsolati feszültségekre. Sokszor úgy sodródtam az életben, ahogyan az érzelmeim diktálták, nem pedig a józan megfontolások. Ahogy ezekkel lassan szembenéztem, elindult bennem valami változás – és ez lett a belső erőforrásaimhoz vezető út kezdete.
Az áldozati szerepből a felelősségvállalás felé
A coachingban szeretem a tranzakcióanalízis módszertanát használni a kapcsolati dinamikák feltérképezéséhez. Ez a módszertan azt is segített megérteni, mi történik bennem. Mint a tudatalatti motivációk esetében gyakran előfordul, én is sokszor a drámaháromszögben találtam magam: hol Áldozatként sajnáltam magam, hol Megmentőként mások életét akartam rendbe tenni, vagy éppen Üldözőként másokat hibáztattam azért, ami nem a kedvem szerint történt. De egyik szerep sem vitt előrébb.
A valódi változás akkor indult el, amikor elkezdtem befelé figyelni, és felfedezni a bennem lévő Felnőttet – azt a részemet, aki felelősséget tud vállalni, és akihez bármikor fordulhatok erőért és tisztánlátásért.
Az ajtó befelé nyílt
Ez a tapasztalat az életemet és a segítői hivatásomat is átformálta. Hiszem, hogy minden nehézség ajándékká alakítható, amihez mindannyiunkban ott vannak a belső erőforrások, csak sokszor nehéz hozzájuk férni. És bár sokszor még annak a gondolata is rémisztő, hogy elinduljunk befelé, mégis ott várnak ránk azok a kulcsok, amelyekkel ki tudunk nyitni egy új ajtót.
Ha most úgy érzed, bezárultak körülötted az ajtók, jusson eszedbe: a kifelé vezető út ajtaja is ott van – csak éppen befelé nyílik. És ha szeretnéd, ebben az úton én is veled tarthatok.